Az emberek ösztönösen hajlamosabbak viszolyogni és félni mindentől, amit tévesen, hiányosan vagy egyáltalán nem is ismerhetnek meg. Hipotéziseket gyárthatnak, hogy miért tartsanak tisztes távolságot az adott dologtól, vagy éppen embertől, miközben lehet, hogy legbelül ez még saját magukat is rossz érzéssel tölt el.
Jelen korunkban az elfogadásnak soha sem látott fontosságú szerep jutott, viszont a megfelelési kényszerből adódó kedvesség nem összeegyeztethető azzal, amikor őszintén, jelen esetben a másik fogyatékosságát nem alapul tekintve és a stigmáktól mentesen magához az emberi lényhez közeledünk.
Az interneten lévő lehetőség
Az interneten számtalan információ terjeng. Vannak, amik által előnyös, és vannak, amelyek miatt kifejezetten előnytelen képet alakíthatunk ki a fogyatékos, és egyéb hiányosságokkal élő emberekről. Ennek elejét vehetjük azzal, ha megtekintjük a Special Books by Special Kids youtube csatornát, amelyet Chris Ulmer – aki eredetileg sajátos nevelési igényű gyermekeket tanított – azzal a céllal hozott létre, hogy a sérült, félreértett és sok esetben magára maradt emberek jogaiért küzdjön a lehető legbékésebb módszerrel – az ismeretterjesztéssel. Minden videójában meginterjúvol egy általunk „másnak” érzékelt embert – legyen az szindrómával, betegséggel, pszichés állapottal, vagy bénultsággal küzdő egyén – ezáltal közelebb hozva az ő életüket a miénkhez.
Az interjúztató módszerein látható a szakmaiság, abszolút képes a kommunikáció stílusában alkalmazkodni az adott alany igényeihez. Azokban az interjúkban, ahol gyermekek szerepelnek, Chris a szülőket és testvéreket is megkérdezi a gyermek speciális állapotának mindennapi szépségeiről és nehézségeiről egyaránt. Észrevehető ezekben az interjúkban a szerető családi közeg fontossága, hiszen egy támogató testvéri jelenlét és a szülőktől érkező pozitív megerősítések által könnyebben vehetőek az akadályok.
A videókban felnőttek és a fogyatékosságtól eltérő állapottal együtt élő emberek is megjelennek, mint például az antiszociális személyiségzavarban szenvedők. A pszichopatákat és szociopatákat egyaránt érinti a „sorozatgyilkos” stigma, annak ellenére, hogy a legtöbbjük meglepően jól képes szocializálódni, ám az érzelmi hidegségük megnehezíti őket a mélyebb és őszintébb társas kapcsolatok kialakításában. Gyakran ezeknél az eltérő állapotoknál nem csak a hajlam játszik fontos szerepet a kialakulásukban, hanem a környezet is.
„Hátrányos helyzetű és magányos” – Egy barátkozni vágyó lány
A sérült, fogyatékos és mentális betegségektől, vagy éppen személyiségzavaroktól szenvedő emberek életében hatalmas hátrányt jelenthet az elizoláltság.
Egy Emily nevű lány is hasonló helyzetben van. Ő egy fiatal felnőtt, akinek egy ritka autoimmunbetegsége van, ami a két agyfélteke közötti összekapcsolódást érinti, különféle rendellenességeket okozva. Érintett a beszédképzése és a mozgása, emiatt egy gép segítségével – rendszerint a telefonja által írja le komplex és mély gondolatait, viszont az interjúban arról számolt be, hogy a beszélgetőpartnere gyakran türelmetlenné válik, emiatt pedig nem várja meg Emily válaszát, és félbeszakítja a beszélgetés folyamatát. Így Emily számára egy hatalmas lehetőséget nyújt az internet, hiszen akár a közösségi médiákon keresztül is szívesen beszélget az emberekkel, és a videóban el is hangzik azon kérése, hogy több ember látogassa meg az instagramját –whoisemmie, és beszélgessen vele ott.
A lány kognitív – tehát tanulási és gondolkodási funkciói nem sérültek, így a tanulmányaiban is sikeres, és kifejezetten magasan képzett. Érdeklik az állatok és a zene is, és nagyon kommunikatív is.
Mint minden embernek, neki és a többi hátrányos helyzetű gyermeknek és felnőttnek is szüksége van arra az érzésre, hogy vannak, akik érdeklődnek iránta, és akikkel beszélgethet, valamint jól érezheti magát. A mozgástere nagyon beszűkült a fogyatékossága miatt, így számára a világ számtalan lehetőségének megismerése felé az embereken keresztül vezet az út.
Ő is csupán egy példája az emberi kontaktusra szomjazó sérült fiataloknak. Az ő esetének is arra kell buzdítania minket, akik relatíve egészségesek, hogy mi is nyissunk feléjük. Mert a megismerés kétoldalú. Előttünk is új kapuk nyílnak meg, ahogy előttük is.
Minden ember különböző. Olyannyira mások vagyunk a tapasztalatainkat, érzéseinket és belső világunkat illetően, hogy felesleges azon gondolkodni, hogy jobbak vagy rosszak, többek vagy kevesebbek vagyunk – e másoknál. Amíg csak stigmákon keresztül látjuk a világot, addig nem látjuk tisztán. És amikor túlnézünk valakinek a sérültségén, idegrendszeri lemaradásain, pszichés problémáin, társadalmi helyzetén és egyéb látható kvalitásán – akkor nézzük valójában őt magát. Ha valakinek segítségre van szüksége, azt az embert sosem szabad lenézni. Hiszen amíg mi nyújtjuk felé a kezünket, amibe kapaszkodhat, ő is ad nekünk valamit, ami által bővül a világképünk. És sokszor az is óriási segítség nekik, ha nincsenek teljesen egyedül.
Képek: Kiemelt kép, Kép1, Kép2
