Miért volt különösen fontos a 2022-es Budapest Pride Felvonulás?

+1
1
+1
0
+1
3
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

A múlt hétvégén rendezték meg a fővárosban a 2022-es Budapest Pride Felvonulást, amely a legnagyobb eseménye a hazai LMBTQ közösségnek. Idén 40 fokos hőségben is nagyjából 35 ezer ember vonult végig a rakparton, majd este közösen bulizott a Szabadság téren.

pride

A hazai melegközösség helyzete

Egy tavalyi cikkünkben foglalkoztunk a hazai Pride történetével és a szimbólumok jelentésével, idén viszont azt helyeznénk a középpontba, miért fontos ma Magyarországon egy ilyen jellegű demonstráció. A nyugati társadalmakban általánossá vált a melegközösség elfogadása, hazánkban azonban jelenleg talán ez a legmegosztóbb téma. 

A Pride egyik fő szerepe, hogy a résztvevők felhívják a figyelmet arra, az LMBTQ embereket is ugyanazok a jogok illetik meg, mint a heteroszexuális állampolgárokat. Sokan egyetértenek azzal, hogy az elmúlt években Magyarországon a melegközösség számára hátrányos és diszkriminatív törvényeket hozott az országgyűlés. Elég csak a 33-as törvényre gondolni, mely szerint a különböző iratokban kötelezően a születési nemet kell feltüntetni, vagy a pedofiltörvényre, amelyben irracionális módon próbálják összemosni a pedofilokat a homoszexuálisokkal. Emellett az is állandó vitatéma, hogy a melegek házasodhassanak-e, illetve legyen-e lehetőségük az örökbefogadásra.

budapest

Itthon tehát nem csak azért vonulnak fel a résztvevők, hogy felhívják a figyelmet arra, az LMBTQ személyek is ugyanolyan emberek, mint akárki más, hanem az elmúlt évek diszkriminatív intézkedései ellen is felszólaltak. Fontos kiemelni, hogy a Pride-on nem csak az érintettek vonulnak fel, hanem olyan heteroszexuálisok is, akik kiállnak az ügy mellett. 

Magyarország mindenkié

Az idei Pride egy igen érdekes szempontból is hatalmas jelentőséggel bírt. Ugyanezen a hétvégén rendezték a Tusványos fesztivált, amelyen a magyar kormánypártok vezetői politikusai is részt vettek. Miközben Budapesten a szeretet és az elfogadás nevében vonultak a melegek, heteroszexuálisok, transz- és ciszneműek, magyarok és külföldiek, addig Erdélyben Magyarország miniszterelnöke többek között a fajelméletről beszélt a fesztiválozóknak. Orbán Viktortól nem áll messze, hogy megosztó véleményt formáljon. 2018-ban például úgy fogalmazott, hogy szerinte “az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz”.

Ezzel szemben sokkal inkább tűnik egy nyugati és emberi üzenetnek az, hogy nem számít, hogy heteroszexuális, meleg, biszexuális, esetleg transznemű vagy-e, lényegtelen milyen a bőrszíned, kik voltak a felmenőid, kik lesznek a leszármazottaid. Ha magyarnak vallod magad, akkor magyar vagy. És ebbe még a miniszterelnöknek sincs beleszólása. 

Mit gondoltok a Pride fesztiválokról? Szerintetek mekkora mértékben segíti a melegközösség elfogadását?

képek forrása: rtl.hu, Budapest Pride

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.